Szolgáltatásaink

Ki vagyok én?

A kérdés filozófiai vonulatától elrugaszkodva álljon itt néhány rövid tény rólam.

Dr. Illés Balázs vagyok, okleveles közgazdász, logisztikai mérnök, társadalomtudományi és gazdasági szakfordító, a gazdálkodás és szervezéstudományok doktora. Képzettségeimet a Miskolci Egyetemen illetve a Szent István Egyetemen (mai nevén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen) szereztem. A tanulmányaim alatt és mellett dolgoztam egyetemi tanársegédként, részt vettem egy vezetői utánpótlásképző programban majd termék- és projektcontrolling területen rövid ideig csapatvezetőként is tevékenykedtem.

Jelenleg főállásban üzletági controllerként dolgozom Németországban egy nemzetközi nagyvállalatnak. 

Célom, hogy segítsem a bennünk rejlő potenciál kibontakozását és hogy aktívan támogassam azokat, akik az életüket (egyszerűen fogalmazva) teljesebbé és boldoggá akarják tenni. 

Hiszem, hogy az céljaink megtalálása és kiteljesítése személyre szabott kihívás és nem léteznek egyszerű sablonos utak. 

Hiszem azonban azt is, hogy azok, akik fejlődésre vágynak támogathatóak egyénre szabott módszereken keresztül.

Alkossunk együtt Prémium Életet!